A gyermekvállalás önmagában is egy nagyon megosztó téma. Tapasztalataim szerint, mindenkinek rendkívül markáns véleménye van azzal kapcsolatban, hogy kiknek, mikor és milyen körülmények között ideális szülővé válniuk. Az emberek közötti személyiség- és temperamentumbeli különbség, pedig maximum annyiban merül ki, hogy egyesek minden körültekintés, illetve empátia nélkül hangoztatják úton, útfélen az elképzeléseiket, míg mások udvariasan becsomagolják, vagy egyszerűen csak megtartják maguknak a témával kapcsolatos álláspontjukat. Mindenesetre ez az a kérdés, pontosabban kérdéskör, ami senkit sem hagy hidegen, és amivel az életében legalább egyszer mindenki szemben találja magát.
Én a húszas éveim kellős közepén, a 2017. év telén – az esküvőm szervezésének lázas igyekezete közben – kezdtem el ízlelgetni, a jövőbeni anyaságom gondolatát. Sokat beszélgettem erről, a vőlegényemmel, a barátaimmal és a családommal is. Az a típus vagyok, aki szeret mindent kézben tartani, s bár nem áll tőlem távol a spontaneitás sem, fontos számomra, hogy az életem nagyhorderejű mérföldköveit, már jó előre láthassam. Szeretek tervezni, utánajárni, felkészülni. Régen megtanultam, hogy az élet a legjobb forgatókönyvíró és a legkidolgozottabb tervet is egy pillanat alatt keresztülhúzhatja bármilyen apróság, azonban úgy, illetve akkor érzem jól magam, ha megélhetem, hogy én minden elképzelhetőt megtettem a dolgok lehető legjobb alakulása érdekében. Ahogy a gimnázium utolsó évében már rendszeresen nézegettem az egyetemi órarendeket, úgy az esküvőm előtt három hónappal már több könyvet is elolvastam a terhességről és elkezdtem egy speciális vitaminkúrát is, hogy mire elkezdünk próbálkozni, addigra feltöltődjenek a vitaminraktáraim.
Ma nevetségesnek érzem, hogy ilyesmivel foglalkoztam, de akkoriban nagyon zavartak a környezetemből érkező jó indulatú közhelydurrogtatások, úgy, mint a „ne görcsölj rá, akkor biztos hamar összejön”, valamint a „nem szabad ezzel ilyen sokat foglalkozni, mert pont amiatt nem fog sikerülni, hogy túlpörgöd”, végül, de nem utolsó sorban, pedig a „mindennek akkor jön el az ideje, amikor el tudod engedni”. Meggyőződésem, hogy kívánni sem lehetett volna probléma mentesebb, vagy gyorsabb teherbeesést, mint amilyen az enyém volt, de az biztos, hogyha újra belevágnék, akkor néhány dolgot teljesen másképp csinálnék. Például csak a hozzám legközelebb álló, nagyon szűk körnek mesélném el, hogy mire készülünk a férjemmel, így megspórolnám magamnak az olyan vélemények meghallgatását, amelyekre nem vagyok kíváncsi.
Azt szokták mondani, hogy az agy arra fókuszál, azt keresi a környezetben, ami aktuálisan foglalkoztatja az embert, vagyis, ha valaki házat szeretne venni, akkor állandóan eladó ingatlanokba fog botlani az utcán sétálva, az internetet böngészve, továbbá számos házeladásról/vásárlásról szóló beszélgetést fog lefolytatni, ily módon rengeteg történetet fog rövid időn belül megismerni. Én is ekképpen jártam a gyermekvállalással kapcsolatban. Néhány éve még elsősorban a biológia órán tanultakra korlátozódtak a szüléssel kapcsolatos ismereteim, ellenben mára a személyes tapasztalatomon túl, nagyon sok szüléstörténetet ismertem meg, és így van ez a teherbeesés történetekkel is.
Számos esetben előfordult, hogy valakinek olyan egészségügyi problémája volt, ami miatt nagyon alacsony volt az esélye, hogy természetes úton teherbe essen, mégis hihetetlenül keveset kellett várnia a pozitív tesztre. Nem ritka az sem, hogy egy pár mindkét tagja egészséges és elvileg minden rendben van, mégsem jön össze a baba a kitartó próbálkozás ellenére sem. Van olyan is, aki majd szétrobban, az állandó feszültségtől mégis azt veszi észre magán, hogy állapotos, míg mások sokat tesznek a lelki, illetve mentális egészségükért és nagyon kiegyensúlyozottak mégsem láthatják soha, azt a várva várt második csíkot.
Meggyőződésem, hogy a nyilvánvaló biológiai folyamatokon túl senki sem tudhatja, pontosan mitől függ a fogantatás sikeressége. Úgy is mondhatnám, hogy a teherbeesésnél van egy mindent eldöntő X faktor, amit sehogyan sem lehet befolyásolni. Éppen ezért, számomra minden várandósság történetnek az a tanulsága, hogy az ember nem tehet mást, minthogy önazonos marad, és ahogy más élethelyzeteket, úgy a babavárás időszakát is, a saját személyiségének megfelelően éli meg. Ezalatt azt értem, hogy aki laza, spontán típus és szeret sodródni az árral, az akkor jár a legjobban, ha a családalapítás során sem erőltet magára egy túlzott tervezettséget, s nem próbálja rögtön a számolgatás, hőmérőzés, ovulációs teszt, időzített együttlétek szűk keretei közé szorítani magát és a társát is. Ellenben akinek fontos a kiszámíthatóság, a kontroll, valamint a buzgó tervezés, az nyugodtan kezdjen el korán vitamint szedni, s ne érezze magát túlpörgöttnek attól, hogy ovulációs tesztet vásárol a patikában.
Ezt a bejegyzést intelemnek szánom saját magam számára, hogyha egyszer majd újra babázni szeretnék, akkor ne felejtsem el, hogy minden kezdet más, de minden kezdetet úgy kell megélni, ahogy az éppen akkor belülről fakad és ebben a kérdésben nem szabad a környezet jó tanácsait figyelembe venni semmilyen szinten.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: