Egy régóta dédelgetett, nagy álmom vált valóra, amikor a múlt hónap végén beköltözhettem kis családommal az új, (mármint számunkra új, valójában közel százéves) hiper-szuper kertes házunkba. Rákospalota csendes, de a központhoz közeleső utcájában találtuk meg vágyaink tárgyának és pénztárcánk maximális teherbírásának szűk keresztmetszetét. Sokat elmond újdonsült otthonunkról, hogy egymás között csak úgy nevezzük, a Hobbitlak.
A költözés nem kevés megpróbáltatásán túl, a berendezkedés egyre kellemesebb mozgalmassága közepette, ért néhány váratlan élmény, amikre jó eséllyel számíthattam volna, ha józan paraszti ésszel végiggondolom. De hát, kinek van ideje a higgadt, logikus gondolatokra, amikor este tízkor még a popsi törlős dobozt keresi? Az alábbiakban szedtem apró, de színes csokorba friss tapasztalataimat anyukaként, a panellét, illetve a kertes házas életforma különbözőségéről:
- Hangok
A panelban sosincs igazán csend. Ez engem személy szerint nem zavar, mert alapesetben nem is igénylem. Mindenesetre tény, hogy egy társasházban mindig felújít valaki. Fúrnak, faragnak orrba-szájba, nagyrészt a házirendnek megfelelően, de fixen Atesz délelőtti alvásának kellős közepén. Az alvásidő pedig szent és sérthetetlen, minősége, illetve mennyisége az egész napunkra rányomja a bélyegét.
Én soha senkinek nem szóltam semmiért, mert értelmetlennek tartottam. A tulajdonosok nyilván nem hobbiból barkácsolnak a lakásukban, arról nem is beszélve, hogy egy felújítás legtöbb munkafolyamatát egyszerűen képtelenség halkan végezni. Szóval nem adtam hangot a panaszaimnak, de ahányszor felhangzott a kalapács semmivel össze nem téveszthető hangja, s a következő pillanatban meghallottam Atesz keserves sírását a gyerekszobából, az égre emeltem a tekintetem és csak úgy folytak ki a számon a legcifrább káromkodások.
Amikor hazajöttünk a kórházból, akkor számos helyről meghallgattam, hogy a panelcsecsemőnél nincs jobb, mert az kezdettől fogva zajban él, így később sem zavarja majd semmi az álmát. Akkor vidáman bólintottam, most azonban vitatkoznék. Atesz kezdetben valóban békésen szundikált a legnagyobb kopácsolások közepette is, de ahogy nőtt, úgy aludt egyre éberebben, s a költözésünk előtt már nem csupán az ütve fúró verte fel az álmából, hanem a liftajtó csapódására, a kutyaugatásra, valamint a szomszéd ház gyermekeinek lármázására is megébredt.
Egy szó, mint száz, hangok tekintetében a kertes ház mérföldekkel veri a panelt. Most is épp csend van. Kellemes, simogató csend. Csak az órát hallom, ahogy körbe-körbe jár, meg a kutyát, ahogy békésen elterülve szuszog az előszobában. Atesz pedig alszik, nyugodtan, kiegyensúlyozottan, olyan sokáig, ameddig csak jól esik neki, s újra jól működik a napirendje, ami túlzás nélkül, felbecsülhetetlen.
- Hideg-meleg
Itt a kertes házban kazán van, a konyhában pedig külön vízmelegítő. Minden működik, minden szinte új, csak teljesen más, mint eddig. Mosogatáskor elképesztő mennyiségű vizet elfolyatok mire sikerül beállítanom a megfelelő hőmérsékletet, s ha sikerül is, nem tart sokáig. Vagy megégetem a kezem a gőzölgő, forró vízzel, vagy a jéghideg, érzésben fagyponthoz közeli víztől fájdulnak meg az ujjaim. A kád, sőt az egész fürdőszoba nagyobb, mint amit a panelban megszoktunk, csak éppen fél óra, míg megtelik a kád meleg vízzel, mert alig van nyomás, s amíg a meleg víz folyik, addig nem megy a fűtés. A fűtés egyébként is nagyon cseles, mert elméletileg minden szobában állítható, szabályozható, nekünk eddig mégsem sikerült megtalálni a megfelelő beállítást. Jelenleg a hálószobában megsülünk, a nappaliban pedig hűvös van. Zoknit és papucsot kell hordani, mert a padló mindenhol hideg. Sürgősen szőnyegeket kell vennünk.
Bezzeg a panelben ilyesmivel sosem volt gond. Ott fűtöttek minket alulról, oldalról és felülről is. Minden szobában kellemesen egyenletes volt a hőmérséklet. Nem kellett folyton fel –levetkőzni, hogy jól érezzem magam. Itt nem csak én, hanem Atesz is öltözik állandóan. Hol teljesen leizzad, hol meg jégcsapnak tűnnek a kezecskéi. Költözés előtt sokan mondták, hogy más lesz ám a kertes ház, nem ugyanaz a hőérzet, meg kell szokni. Bevallom, hogy nem hittem nekik, mert ugyanolyan sületlenségnek éreztem, mint amikor a kerti munkák végeláthatatlan soráról hallgattunk hegyi beszédet, s hiába mondtuk, hogy egy zsebkendőnyi területünk lesz műfűvel. Ahogy nem lehet minden jó tanács hasznos, úgy nem lehet minden intelem alaptan. Ezt a megalapozottságot pedig, most igen erőteljes módon, a saját bőrünkön érezzük.
- Beláthatóság
Mindig is szerettem lengén öltözni otthon. Aludni pedig, kizárólag bugyiban jó. Nem mutogatom magam fölöslegesen, de a szégyenlősség kifejezetten távol áll tőlem. Mióta Atesz megszületett, érthető módon, sokkal többet vagyok fedetlen keblekkel, mint melltartóban, pólóban. Ez eddig még senkit sem zavart. Gyakorta előfordult, hogy szoptatás után, felül semmi üzemmódban szaladtam ki a konyhába, de figyelembe véve, hogy egy társasház hatodik emeletén laktunk, úgy éreztem, nem kell tartanom a kiváncsi tekintetektől. Sőt, meg is fogalmaztam magamban, hogyha valaki esetleg annyira elszánt kukkoló lenne, hogy a lakásából távcsővel figyeli a konyhánk ablakát, akkor az meg is érdemli, hogy a görbe hátamat és a striáimat szemlélje.
Természetesen hamar feltűnt, hogy az egyszintes kertes ház bizony az utcára néző ablakokkal rendelkezik, s ahogy én kristálytisztán látom a konyhából az autónk rendszámát, úgy a járdáról nézve, egy kissé szemcsés, de még éppen nézhetö minőségű film jelenetei bontakoznak ki az ablakunkon át. Most tudatosan figyelek rá, hogy rendesen fel legyek öltözve. Magamat is megleptem azzal, hogy a nagyon lenge, szuper kényelmes üzemmódból, milyen gyorsan tudtam átváltani, a csak a kabát, meg a cipő hiányzik rólam, hogy elinduljak bárhova stilusra. A tudatos énem azonban, nem működik mindig tökéletesen. Például amikor hajnali háromkor Atesz felsir, én pedig rohanok ki a konyhába tejet melegiteni (hiszen, ahogy arról egy korábbi posztomban beszámoltam, már nem fogadja el a cicit, hanem csak cumisüvegből issza meg az anyatejet), olykor azon kapom magam, hogy basszus bugyiban állok a kivilágitott ablak előtt. Szerencsére még senkivel sem akadt össze a tekintetem ilyen késői órán, de ami késik, nem múlik. Nem szeretném, ha rövidesen én lennék a fiatal anyuka a környéken, akit már mindenki látott ruhátlanul. Szóval erre jobban oda kell figyelnem és vagy félálomban magamra kapni egy hosszú pólót, vagy hálóingben aludni. Mindenesetre ez plusz egy jó pont a panelnak, amivel korábban nem számoltam.
- Költségek
Vannak olyan családok, ahol szuper gyorsan megcsinálnak mindent, s ha adódik valami műszaki, vagy berendezéssel kapcsolatos hiba, azt azonnal orvosolják. Na, mi nem ilyenek vagyunk. Nálunk napokon át folyik vékony sugárban egy vödörbe a víz, mire megjavitják a csapot. Nálunk előbb szokjuk meg a félhomályt, minthogy kicseréljük az izzót. Nem büszkeség, de tény, hogy nem vagyunk egy gyors reagálású egység, s ha felűjitandó házat vettünk volna, akkor valószinüleg előbb omlik ránk, minthogy vésőt ragadjunk. Vagyis nem véletlen, hogy kizárólag a jó állapotú házak között nézelődtünk, azonban még igy is, hogy gondos gazdától vásároltunk, akadt egy két dolog, ami már néhány nap alatt szemet szúrt. Van itt javitanivaló dögivel, akadna munka rendesen, csak sorra kell vennünk. Gond van az eresszel, a mosogatógép csövét, a nappali ajtaját, az ablakok nyitóját, mind-mind ki kell cserélni.
A költözés előtt naponta jegyeztük meg egymásnak a férjemmel, hogy mennyivel alacsonyabb lesz majd a rezsi, hogy milyen könnyű lesz a húszezer forintos közösköltség nélkül gazdálkodni. Végülis nem tévedtünk, hiszen közösköltség az valóban nincsen, csak van minden más költség, végeláthatatlan hosszú, apró és kevésbé apró kiadások listája. Olyan friss még minden, hogy e tekintetben nem mondhatok mást, minthogy a panel sem olcsó és a kertes ház is drága…
- Saját kert, vagy közös park
A kertes ház legnagyobb előnye vitathatatlanul maga a kert. Függetlenül attól, hogy a miénk egy valóban apró terület, minden négyzetcentiméterét kiélvezzük. Jó kiülni és élvezni a napsütést. Jó kivinni Atesz járókáját és látni, ahogy felfedezi a természetet. Jó eldobni a botot a kutyának. Nyáron pedig még jobb lesz, sütögetéssel, felfújható medencével, meg hintaággyal. Nagyon klassz, a saját kocsibeálló, nem probléma többé a parkolás.
A saját kertben nem csak az a jó, ami van, hanem az is öröm, ami nincs, de a panel alatti közös parkban sajnos volt. Itt nincsenek iszákos, rosszarcú hajléktalanok. Nincs szemét. Nincs kosz. Nincs minden négyzetcentiméteren kutyagumi. Nincsenek megrongált ülőalkalmatosságok, kutyára és gyerekre egyaránt veszélyes üvegszilánkok, rozsdás szögék, s csak a jó ég tudja, hogy még mi az, amitől megóv minket az önálló zöld terület, meg a kerités.
+1 Szomszédok, avagy a mások élete
Az első pontban már irtam a hangokról, de most vissza kell térnem hozzájuk, mert ott csak zaj szempontjából vizsgálódtam, pedig van ennek a témának egy másik figyelemreméltó oldala is. Konkrétan arra gondolok, hogy a panel egy rémségesen indiszkrét közeg. Egy huszonnégy órás, soha véget nem érő, kötelező valóságshow, aminek minden ott lakó a nézője és a szereplője egyszerre. Tulajdonképpen egy lakóközösség, olyan emberek halmaza, akik egy csomó kellemetlen, intim és fölösleges információval rendelkeznek egymásról, miközben jó eséllyel a köszönést leszámitva, alig váltanak szót, vagyis teljesen idegenek. Mindenki tudja, hogy ki az, akinek abba kellene már hagynia a dohányzást, mert a reggeli köhögő rohamai alapján, nem valószinű, hogy jövőre még érdemes karácsonyfát vennie. Mindenki tudja, hogy ki az, akinek hosszű évek magánya után, végre összejött egy csaj. Mindenki tudja, hogy ki telefonál orditva a vécén ülve, s ki esik haza hajnalban talaj részegen.
Szó, ami szó, a panelban túlságosan benne voltunk egymás életében. A kertes házban én igazi áldásként élem meg, hogy nem tudok többet a szomszédaimról, minthogy udvariasan köszönő, kedves emberek. Az is nagyon jól esik, hogy többé az én fahangon előadott gyerekdalaimat sem hallgatja más, mint akinek énekelem.
Összességében úgy gondolom, hogy minden lakhatási lehetőségnek megvan a maga előnye és a hátránya is, azonban az igazán fontos nem az, hogy hol és milyen otthonban élünk, hanem az, hogyan érezzük magunkat benne. Saját magam és a családom számára ez a kertes ház az ideális otthon, mert mindannyiunkat boldoggá tesz, hogy itt élhetünk. Sokat küzdöttünk érte, hogy elérjük a célunkat és most sikerült, hiszen itt lakunk benne. Még nem tudjuk elhinni teljesen. Olyan, mintha nyaralnánk, s várjuk, hogy szóljanak, vége van, haza lehet menni. Szokjuk, ismerkedünk vele, néha meglepődünk, de akkor is fantasztikus érzés ide megérkezni!
