- Délig Alvás
Sohasem voltam az a típus, aki hétvégénként a félnapot ágyban tölti, mégis mindig nagyon jólesett egy kis céltalan henyéléssel indítani a nyaralást. A nyaralás számomra egyet jelent a feltöltődéssel, amikor az év közben lemerült energia raktáraimat végre csordultig pakolhatom friss készletekkel. Önmagában azonban, a sok-sok alvás még kevés a valódi kipihentség érzésének eléréséhez, mert elsősorban nem fizikailag, hanem mentálisan van szükségem a kikapcsolódásra. Egyszerűen át kell élnem, hogy kiszakadok a hétköznapok soha véget nem érő feladathalmazából, és végre valahára felvirrad a nap, amikor TÉNYLEG NEM KELL csinálni semmit, amikor felmerül a kérdés: Mihez lenne kedvem ma?
A minőségi pihenéshez bizony idő kell, ráhangolódás, elengedés, meg persze a jelen teljes átélése, ami így leírva baromi egyértelműnek hat, de megdöbbentően nehéz feladatnak bizonyul, miközben egyszerre próbálom megtalálni a jövőm lehetőségeit és túllépni a múltam hibáin.
A nyaralás utolsó napján mindig elszomorodom, hogy véget ér valami jó, miért nem tarthat tovább, miért nem maradhatunk csak még egy napot, meg még egyet, meg még egyet… Másnap viszont, amikor belevetem magam az otthoni teendőkbe érzem, hogy megváltoztam. Az életem, a világom ugyanaz, a feladatokból sok van, de valahogy jobb kedvvel végzem a dolgom, lendületesebbek a mozdulataim, több erőm van, s jobban észreveszem az életem különböző színterein szétszórt boldogságmorzsákat.
Ilyenkor tudom, hogy sikerült feltöltődnöm és megerősödnöm a nyaralás alatt, hogy a szó minden létező értelmében kipihentem magam. Ami pedig a pihenést illeti, személyiségtől, élethelyzettől, meg még tengernyi körülménytől függően számos módja és formája lehet, mindenesetre annyi biztos, hogy nálam mindig egy kiadós alvással kezdődik.
Pontosabban kezdődött, amíg nem volt gyerekem. Atesz a múlt évben négy hónapos csecsemő volt, aki sokszor alszik keveset. Idén pedig, örökmozgó 15 hónapos, aki nappal már csak délben alszik egy keveset, reggel pedig menetrendszerűen 7 órakor ébred.
Meggyőződésem, hogy a legtöbb gyerekneveléssel járó kihívás megoldása, illetve kezelése csak leleményesség, rugalmasság és hozzáállás kérdése, azonban van néhány dolog, amivel nincs mit tenni. A délig alvás szabadsága egy ilyen dolog. Idén volt a második alkalom, hogy csak a gondolataimban létezett, s úgy hiszem, jó néhány évnek kell még eltelnie mire újra átélhetem.
- Szétcsúszás
A nyaralás egyik legmeghatározóbb élménye számomra a lehetőség, hogy egy rövid időre elfelejthetem a mértékletesség fogalmát. Ha jól esik, akkor nyugodtan telezabálhatom magam nutellás palacsintával, mert a legrosszabb, ami történhet, hogy utána egy óráig fetrengek a kajakómától kábán, s ez bőven belefér. Simán megtehetem, hogy a vodka-szóda-citromra rátöltök néhány kör Hubertust, mert miért ne? Maximum kihányom, kialszom, kipihenem. Kocadohányos létemre lazán elszívhatok fél dobozzal is, ha úgy hozza az este, és nem érdekel, hogy másnap majd köhögök kicsit, meg kapar a torkom. Ha úsztam aznap, de éjszaka a második koktélom után, még kedvem támad egy kis fürdőzéshez, hát uccu neki, hadd szóljon, majd megszáradok, zuhanyzom újra, lefekszem később. Hajnalig sütögetni, beszélgetni egy csillagfényes éjszakán a tűz varázslatos fényénél? Naná, hogy benne vagyok! A délelőtt majd kialszom magam.
A nyaralás számomra azt jelenti, hogy kiszakadok a hétköznapok tudatos, mértékletes, tervező, összeszedettséget követelő világából és a várható következmények aprólékos mérlegelése nélkül megengedem magamnak azt, ami épp az adott pillanatban a legjobban esik.
Ez is egy olyan lehetőséghalmaz, ami múlt időt érdemel. Anyaként én, illetve én is, vagyok a felelős azért, hogy Atesznak milyen napja van, hogy gazdagodik-e új élményekkel, hogy játszva tanul-e, hogy biztonságban érzi-e magát, hogy megkap-e mindent, amire csak szüksége lehet. Ez a felelősség pedig, hatalmas súllyal bír, ami sok mindent kiszorít. Persze annyit eszek, amennyit akarok, de utána nem fetrenghetek egy órán keresztül a fotelben, mert menni kell, játszani kell, pelus csere, etetés, jóformán mindig adódik valami. Persze, annyit iszom, amennyit akarok, de nem opció, hogy másnaposan fetrengjek az ágyban, mert a fiamnak szüksége van a figyelmemre, a jelenlétemre, az anyjára. Persze, ha úgy döntök, dohányozhatok, de költői a kérdés, hogy akarok-e ilyen példát mutatni, akarom-e, hogy Atesz a cigaretta szagát érezze rajtam. Mehetek éjszakai fürdőzni is, ha úgy tartja kedvem, vagy ülhetek hajnalig a tábortűznél, de nem lehet elfelejteni, hogy akármit csinálok is az éjjel, reggel hétkor indulni fog a nap és toppon kell lenni.
- Spontán programok (váratlan találkozás barátokkal, kocsmázós/vizibiciklizős/táncolós kitérő, autózásnál hirtelen úti cél módosítás, stb…)
- Felnőtt szórakozás (színház, koncert, olvasás, horror filmnézés, fél napon át tartó társasjáték, túrázás a végkimerülésig, stb…)
- Utazás kevés cuccal és bármikor (akinek van gyereke, vagy látott már olyat, aki gyerekkel utazik annak azt hiszem ehhez a ponthoz, semmilyen magyarázat nem szükséges)
+1 Butaság az egész
Bizony. Ez a helyzet. Körülbelül a harmadik pont első betűjénél hasított belém a felismerés, hogy minden pont lényegében ugyanarról szól. A teljes gyerekmentes nyaralás és a gyerekkel együtt nyaralás témakör egyetlen markáns különbséggel leírható. Ha gyerek nélkül nyaralsz, akkor minden percben azt csinálhatod, amit akarsz, mert ez a te nyaralásod, és mindenekelőtt rólad szól. Ha a gyerekeddel nyaralsz, akkor jó esetben vannak olyan pillanatok, amikor azt csinálsz, amit éppen akarsz, de a legtöbb pillanatban, azt csinálod, amit kell, ami szükséges, mert ez a gyereked nyaralása, és mindenekelőtt róla szól.
Az anyaságból nem lehet szabadságra menni. Tömör, és közhelyes ez, mindenki hallotta már. Mégis, most ez az én tanulságom. Anyaként úgy érzem, hogy más és több vagyok ma, mint Atesz születése előtt voltam, de nem felejtettem el és ott él bennem ma is az a lány, aki magasba ugrik egy koncerten, aki a Balatonba lógatja a lábát, miközben koktélt szürcsöl, aki üvöltve horkol déli 12 órakor, mert hajnalban dőlt be az ágyba egy kiadós bulizás után, aki hangosan énekel az utcán, aki felvesz egy xs-es ruhát, s majdnem bő rá… Ezt a sort a végtelenségig lehetne folytatni, de fölösleges, mert tény, hogy az anyaság előtti fiatal felnőtt énem egy darabját megőriztem és olykor előtérbe is kerül, néhanapján szabadon engedem, de általában nem, a legtöbbször nem. Legtöbbször tudatos vagyok, felelősségteljes, és komoly. Felnőtt. Nő. Feleség. Anya. A merész, bohókás, szeleburdi, örökké kíváncsi, lélekben is fiatal lány, aki korábban voltam, messze került tőlem. Nem elérhetetlenül messze, de nem is karnyújtásnyira közel, valahol látótávolságon belülre, de egynapnyi járóföldre.
Még mindig igaz, hogy számomra az év fénypontja a nyaralás és ez idén sem volt másképp. Sok-sok élménnyel gazdagodtam. Jó érzés volt ennyi minőségi időt tölteni a családommal és a barátaimmal, de ez volt az első olyan alkalom, hogy szép csendben, halkan, de annál határozottabban megfogalmazódott bennem egy igény. Egy igény arra, hogy egyszer (a belátható jövőn belül) magammal is elmenjek majd nyaralni újra, azzal a lánnyal, aki régen voltam.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: