Aki tudatosan vállal gyermeket, az már gyakran a pozitív terhességi teszt előtt szembe találja magát a döbbenetessel, hogy milyen drága lehet a családalapítás, mennyit kell költeni egy olyan gyermekre, aki tulajdonképpen még pocakban sincs. Természetesen az, hogy kinek mi számít szükséges kiadásnak és mit takar a kevés, illetve a sok pénz fogalma egyénenként változik. Lehet venni babakocsit háromszázezer forintért is, de használtan már húszezerért kapható. Tapasztalataim szerint, valahogy úgy alakulnak az árak a babaholmikkal, mint az esküvői kellékekkel. A virágosnál már tízezer forintért is lehet igazán gyönyörű csokrokat kapni, azonban ha kiderül, hogy tulajdonképpen egy esküvői csokorról lenne szó, akkor harmincezer forint alatt, szinte nincs miről beszélni. Minden, amin a bébi felirat szerepel kapásból háromszor, de az sem ritka, hogy ötször annyiba kerül, mint feliratmentes társa. Mondok egy példát: egy tökéletesen használható egyszerű kék kistálka ára a közeli 100-as boltban kettőszáz-ötven forint, míg agyoncsicsázott, nem mikrózható, babatál megjelölésű társa a plázában, alig háromezer forintért lehet a miénk.
Én nem csupán a gyermeknevelés terén, hanem általánosságban mindenféle pénzköltés során törekszem az ár-érték arány megtartására. Ezalatt azt értem, hogy sohasem sajnáltuk a pénzt, amikor fogadott orvosra, fogadott szülésznőre, baba elsősegély tanfolyamra kellett költeni, viszont nagyon körültekintően, ár-érzékenyen válogattuk össze a babakelengyét. Örültünk az ajándékba kapott ruhácskáknak és nem vettünk többször annyi holmit, mint amennyire előre láthatólag szükség lesz. Eleve nem volt nehéz úgy spórolni, hogy a családunk és a barátaink teljesen elkényeztettek minket, elhalmoztak temérdek babacuccal. A teljesség igény nélkül; kaptunk kiságyat, légzésfigyelőt, játékszőnyeget, forgó, zenélő ágyfölé szerelhető plüssöket, rengeteg pelenkát, törülközőt, nyálkendőt, textil pelenkákat, ágyneműt, hordozó kendőt, pólyát, de még bébi cipőcskét is. Tény, hogy volt hátterünk, támogatásunk, de a mi érdemünk is, hogy nem szórtuk a pénzt és megfontoltan, ügyesen vásároltunk.
A szülés előtt arra készültem, hogy hónapról-hónapra elképzelhetetlenül sokba fog kerülni Atesz eltartása, mert mindenhonnan azt hallottam, hogy a gyereknevelés, az bizony végtelen pénzt felemészt. Épp ezért, nagyon kellemes meglepetés ért, amikor a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy pontosan mennyi az annyi, és Atesz hathetes korára elszállt az összes aggodalmam. Lényegében a pelenkázás kellékein és a fürdetőn kívül semmire sem költöttünk. A tápláléka anyatej volt, a ruháit folyamatosan kinőtte, de már a születése pillanatában rendelkeztünk majdnem az első évre szükséges mennyiséggel minden méretben, így ez sem jelentett anyagi terhet. Játékokból szintén jól álltunk, jelentős mennyiséget kaptunk már a baba partin, na meg persze az első látogatói sem jöttek üres kézzel. Az ajánlott oltásokat mind beadattuk, ez nem is volt kérdés. Sokba kerültek, de a komolyabb egyösszegű kiadások sora ezzel véget ért.
Atesz életének első kilenc hónapjában megszoktam/ megszoktunk egy bizonyos kiadási szintet, hogy kis változásokkal, de mégis konkrétan havonta mennyit költünk a gyermekünkre. Egyáltalán nem volt durva, sem megfizethetetlen, főleg ahhoz a horrorhoz képest, amire számítottunk. Aztán egyszer csak valami megváltozott. A havi kiadás elkezdett növekedni. Eleinte alig észrevehetően, majd rendkívül feltűnően megugrott. Nyilván megvolt ennek a logikus magyarázata. Atesz már nem anyatejen él, lassan időszerűvé vált egy új ruhatár összeválogatása, továbbá néhány kirakós játék, építőkocka, babakönyv, s miegyéb beszerzése is aktuális, a szezonális vízipelenkáról és társairól nem is beszélve. Szóval érthető, indokolt kiadások ezek, mégis mellbe vágott, amikor a hónap végén mindent számba véve, egy a korábbinak két és félszeresére duzzadt összeget kaptam.
Néhány hónappal ezelőtt még úgy vélekedtem, hogy „a kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond” szólásmondás ostobaság. Hiszen egyértelmű, hogy egy magatehetetlen, önállótlan csecsemővel, aki teljes egészében rám van utalva, sokkalta nehezebb életem volt, mint most, egy szuper okos kisfiúval, aki többé-kevésbé önállóan eszik, úgy suhan a motorján, hogy öröm nézni, ismer rengeteg állatot, ételt, testrészt, sőt már azt is mondja, hogy anya. Ma már nincsenek kétségeim, hogy miként a legtöbb közhely minimum igazságmaggal rendelkezik, úgy a fenti szólásmondásnak is megvan a maga értelme, csak éppen nem a gyermekkel való törődés, mindennapi foglalkozás szempontjából, hanem a nevelés anyagi oldalát tekintve. Általában örülök, ha rájövők, valami addig nem látott összefüggésre, vagy új ismerettel gazdagodom, de őszintén szólva, ez most egy olyan felfedezés volt számomra, ami mérsékelten tett boldoggá…
